Lehet online is jól oktatni?
Tanfolyamaink megtervezésekor számításba vettünk minden eshetőséget, így a tantermi oktatás mellett időben felkészültünk az online oktatásra is. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy kellő motivációval online térben is sikerrel vehetjük az akadályokat. A 2021-ben felvételiző diákjaink mindegyike, az első két alkalom után, online oktatásban vett részt kurzusainkon. Visszajelzéseikből örömmel következtettünk arra, hogy sikerrel vettünk minden akadályt.
Nálunk az online oktatás nem merül ki abban, hogy az összeállított tananyagot elküldjük e-mailben, majd a szülő – átvállalva a tanárok feladatát – tanuljon együtt a gyermekével. Ezért az aktuális alkalmat mindig videó chat-es órák keretében tartják meg tanáraink, segédanyagok és szemléltetőeszközök használatával.
Az online oktatásban résztvevő tanulók esetében is fontosnak tartjuk, hogy megtapasztalják a vizsgadrukk érzését. Ezért az online oktatásban résztvevő tanulók tanmenete is tartalmaz három próbatesztes tanórát. Ezt a három próbatesztet a diákok három különböző napon írják meg. A próbatesztek online formában nem teljesíthetők. Ezen a három alkalmon feltétlenül szükséges tehát a diákok személyes jelenléte, amennyiben a járványügyi szabályok ezt lehetővé teszik. Célunk ezzel az, hogy a diákjaink még a januári felvételi előtt kipróbálják magukat a felvételihez hasonló vizsgahelyzetben. A járványtól függetlenül is mérjük a diákok teljesítményét próbatesztekkel, ám ebben az esetben online, élő videós kapcsolattal dolgoznak a teszteken, amelyeket tanárainknak szkennelve vagy fényképezve juttatnak el a tanulók. Ezt utolsó tanfolyamunkon sikeresen alkalmaztuk.
Szívesen mennék felkészítőre, de a család életébe nem fér bele az utazás, a szombati korán kelés…
A hétvége sok család számára szent, mivel ezen a két napon tud az egész család együtt lenni, kikapcsolódni és pihenni – ezt mi teljes mértékben megértjük. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a szülők és a gyermekek is túlterheltek a hétköznapokon, így egy újabb „iskolaszagú” nap nem fér bele a hétbe. De az is visszatérő probléma, hogy az utazással rengeteg idő elmegy, mivel a lakhely környékén nincs lehetőség felvételi előkészítőre járni. Ezért szombatonként online oktatás formájában is tartunk felvételi előkészítőt, hogy ezzel is megkönnyítsük a családok életét, illetve lehetőséget biztosítsunk azok számára is, akiknek nincs módjuk arra, hogy hétről hétre a tanfolyamunk helyszíneire utazzanak.
A tanfolyam 2024. szeptember 21-én indul,
és a központi írásbeli időpontja előtti szombattal záródik.
Jelentkezési határidő: folyamatosan
Az órák szombaton 9:00 – 12:15 -ig tartanak.
Az írásbelire való felkészítés során 1 alkalom 4 X 45 percet jelent egy 15 perces szünettel, 90 perc – szünet – 90 perces felbontásban.
Időpontok: Munkanap esetén az órák 15-kor kezdődnek.
2024. szeptember 21, 28.
2024. október 5, 12, 19, 26.
2024. november 2, 9, 16, 23, 30.
2024. december 7, 14, 21.
2025. január 4, 11.
Online írásbelire felkészítő tanfolyam
16 alkalom heti 2×90 percben
magyar és matematika
– 12-14 fős csoportok
– Video chates oktatás saját, zárt rendszerünkön, így tapasztalt tanáraink azonnal tudnak reagálni arra, ha valami nem világos elsőre
– Fogalmazás ellenőrzése
– Kapcsolattartás ügyfélszolgálatunkkal: telefonon vagy emailben
– A nyomtatható feladatlapok mellett a tanfolyam végéig webes hozzáférést biztosítunk diákjainknak a gyakorláshoz, ellenőrzéshez
– Heti 1 óra csoportos konzultáció biztosítása előre megadott időpontban
– Gyermeketek teljesítményéről és fejlesztendő területekről tájékoztatunk
Egyösszegű befizetés esetén KEDVEZMÉNYESEN
82.000,- Ft / 16 alkalom (15% kedvezmény)
Részletfizetés 4 X 24.000,- (1.500,- Ft/45 perc)
Kedvezményeink:
Testvér kedvezmény 4.000,- Ft / előre fizetés esetén
Testvér kedvezmény 1.000,- Ft / részlet (részletfizetés esetén)
