Te is azok közé a szülők közé tartozol, aki mindent megtenne, hogy gyermeke a legjobb iskolában folytathassa a tanulmányait? Minden lehetőséget szeretnél megragadni, hogyha eljön a nagy nap, akkor gyermeked felkészülten, sok-sok gyakorlással, praktikákkal a háta a mögött írhasson egy nagyon jó felvételi tesztet?

Mit tudok szülőként tenni ebben az új helyzetben? Mit csináljon a gyermekem a felvételiig? Abszolút jogosak a kérdések, hiszen pár évvel ezelőtt mi is ugyanezeket a kérdéseket fogalmaztuk meg, majd kezdtünk keresni-kutatni a legjobb felvételi előkészítő után. Sokat utaztunk hetente a választott felvételi előkészítőbe, hiszen a környéken alig vagy egyáltalán nincs arra lehetőség, hogy az iskola falain kívül segítséget kapjanak a felkészülésben a diákok. Mégis megérte a befektetett energia és pénz, hiszen a felvételi napján az izgulás ellenére sikerrel megoldották a feladatokat, és ezért nem is ért bennünket meglepetésként, hogy gyermekeink bekerültek az első helyen megjelölt gimnáziumba.

A mögöttünk lévő tapasztalatok, az ismerősök beszámolói a felvételi előkészítők hiányosságairól és a tátongó űr, hogy a környéken nincs előkészítő tanfolyam, hozták meg bennünk azt az elhatározást, hogy ideje ezt a hiányt megszüntetni, és létrehozni a mi felvételi előkészítőnket. Egy olyan tanfolyamot, ahova a mi gyermekeinket is jó szívvel beíratnánk, és ahol nemcsak azon van a hangsúly, hogy hétről hétre fejlődjön, de a felkészülés közben jól is érezze magát. A tervezgetést végül tett követte, és így született meg a ZEKI Oktatási Központ.

Miért ZEKI és mit jelent?

Szerettünk volna egy olyan rövid és könnyen megjegyezhető nevet találni, amely összefüggésben van céljainkkal, valamint azzal, amit át szeretnénk adni. Így találtunk rá a török eredetű ZEKI-re, aminek a jelentése: OKOS.